2008 október 5. | Szerző: |

LEVÉL A SZŐKE NŐ ANYJÁTÓL

Kedves Lányom!

Lassan írom levelem,
mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni.

Már nem ott lakunk, ahol eddig,
mert apád olvasta, hogy a legtöbb baleset az otthontól 20 km-es körzetben
történik, úgyhogy elköltöztünk A házszámot sajnos nem tudom megírni, mivel az
előző lakók magukkal vitték, hogy ne kelljen a címüket megváltoztatni.

Az új
házban minden nagyon szép és jó. Mosógép is van, bár nem működik valami jól.
Beletettem a ruhát, meghúztam a láncot, és azóta nem láttam belőle semmit.
Mindent összevetve nem rossz itt.

A múlt héten csak kétszer esett az eső,
egyszer három, egyszer meg négy napig.

Elküldtem a kabátot, amit kértél, de
apád szerint a gombok miatt túl nehéz lett volna a csomag, úgyhogy levágtam
mindegyiket, és beletettem őket a kabát zsebébe.

Az a lüke bátyád valamelyik
nap bezárta a kocsikulcsot, és több mint két órába telt, míg apádat és engem
kiszabadítottak az autóból.

A nővérednek ma gyermeke született, de még nem
tudjuk fiú-e, vagy lány, így azt sem tudom megírni, hogy nagynéni vagy nagybácsi
lettél.

Képzeld! A szomszéd beleesett a pálinkáshordóba. Néhányan
megpróbálták kihúzni, de ő hősiesen ellenállt, és megfulladt. Szegény embert 3
napig hamvasztották.

Máskülönben nincsen sok újság, minden a megszokott
mederben folyik.

Csókol szerető anyád

Ui.: Akartam pénzt is tenni a
borítékba, de már le volt
zárva

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Kima says:

    Szia Dumám!!!Tudtam,hogy 1x fogom olvasni a blogodban!:-)Pusszanat


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!