2008 október 24. | Szerző: |






 Jól eltűntem mi? Hát igen. Nagyon elfáradtam a héten, pedig csak három napot dolgoztam. Mégis olyan volt, mintha két hétig egyfolytában azt csinálnám.



Már régen volt olyan nap, mint szerda este. Nem bírtam tovább, és este 10-kor szó szerint beájultam. Pedig imádom a Született feleségeket nézni, de még House-t sem tudtam kivárni, míg vége lesz. Reggel pedig 8-kor Dani simogatására ébredtem, és még úgy tudtam volna aludni. És bizony most kicsit el is lustultam. Meg valahogy most azon kivételes napokat élem, hogy picit rám tört a magány érzése. Pedig, hát tudjátok, nálam ez nem igen szokott
előfordulni. Talán az ősz, a morc idő, a hideg és a bezártság teszi ezt velem. Jó lenne, ha megint tavasz lenne, jó meleg, kimenni a szabadba és órákig kinnt lenni. Nem szeretem ezeket a durcás őszi és téli hónapokat.

Danim szerencsére jól van. Csodálkozom is, hogy október vége felé tartunk és még nem volt beteg. Tegnap és ma is rengeteget segített nekem itthon. Például mosogatott. Illetve csak imitálta, mert pacsálásnak lehetne nevezni, amit művelt. Viszont krumplit pucolt, és mindent a kezem alá tett, amit kértem tőle. Sőt, mikor megkértem, hogy a hűtőből hozza ide nekem a margarint, a tejfölt és a tejet, akkor rám szólt: – De anya, csak két kezem van! És átment a kisboltba, söpörte a teraszt, ma port törölt velem, és fel is mosott.



És a legújabb bolondériája, hogy beszél magában. Mondjuk én is szoktam, nem is ezen lepődtem meg. Hanem, hogy a wc-n is. Ott üldögél és beszélget, énekel, dúdolászik, szaval, mesél. Már elnézést az erősebbik nem képviselőitől, de tipikus férfi. A wc-n képes ülni félórákat úgy, hogy csak pisilni indult. Volt egy nagyon régi ex-em, na az könyvvel a kezében képes volt ott üldögélni órákig. Ha meg fürdött, kóla, kávé, cigi és könyv nélkül be se lépett a kádba. És fél napokat eltöltött a fürdőben (istenem boldog idők). Ma délután Danit kiküldtem kicsit futkározni a cimborájával, de negyedóra múlva már jött is be. Ennyi elég is volt, bezzeg, ha nem engedtem volna ki, akkor itt toporzékolt volna biztos.





És íme most a mai nap zárásaként Dani egyik új kedvence Snufy. Sajnos csak spanyolul találtam meg, magyarul még senki sem töltötte fel, de nagyon aranyos.


Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. manyi says:

    Örülök hogy jól vagytok,többször jártam nállad de nem “voltál itthon”gondoltam már elköltöztél:))Jó hogy írtál:)Ezek szerint én valami férfi szokást vettem föl mert mióta az eszem tudom könyvvel a kezemben megyek a budira:))és jókat olvasok :))Jó éjszakát nektek:))(hogy mennyit vigyorgok:)))

  2. KISMADAR says:

    Ez egy ilyen nap volt.Én sem bírtam kivárni Ház doktort,hanem elájultam ruhástól:-)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!