Jól eltűntem mi? Hát igen. Nagyon elfáradtam a héten, pedig csak három napot dolgoztam. Mégis olyan volt, mintha két hétig egyfolytában azt csinálnám.
Már régen volt olyan nap, mint szerda este. Nem bírtam tovább, és este 10-kor szó szerint beájultam. Pedig imádom a Született feleségeket nézni, de még House-t sem tudtam kivárni, míg vége lesz. Reggel pedig 8-kor Dani simogatására ébredtem, és még úgy tudtam volna aludni. És bizony most kicsit el is lustultam. Meg valahogy most azon kivételes napokat élem, hogy picit rám tört a magány érzése. Pedig, hát tudjátok, nálam ez nem igen szokott
előfordulni. Talán az ősz, a morc idő, a hideg és a bezártság teszi ezt velem. Jó lenne, ha megint tavasz lenne, jó meleg, kimenni a szabadba és órákig kinnt lenni. Nem szeretem ezeket a durcás őszi és téli hónapokat.
Danim szerencsére jól van. Csodálkozom is, hogy október vége felé tartunk és még nem volt beteg. Tegnap és ma is rengeteget segített nekem itthon. Például mosogatott. Illetve csak imitálta, mert pacsálásnak lehetne nevezni, amit művelt. Viszont krumplit pucolt, és mindent a kezem alá tett, amit kértem tőle. Sőt, mikor megkértem, hogy a hűtőből hozza ide nekem a margarint, a tejfölt és a tejet, akkor rám szólt: – De anya, csak két kezem van! És átment a kisboltba, söpörte a teraszt, ma port törölt velem, és fel is mosott.
És íme most a mai nap zárásaként Dani egyik új kedvence Snufy. Sajnos csak spanyolul találtam meg, magyarul még senki sem töltötte fel, de nagyon aranyos.